Costa Diadema MED vagy Fjord? Pro és Kontra!

Costa Diadema – Mediterrán buli vagy fjordi nyugalom? – Pro és Kontra - Mivel korábban már hajóztam a Costa Diademával, ezúttal kivételesen nem maga a hajó volt fókuszban, hanem az útvonal. A Hurtigruten után nagyon kíváncsi voltam, hogy tud-e valami újat, valami más vibe-ot adni egy tengerjáró hajó Norvégia fjordjaiban. Nos, tud. Sőt, nagyon is! Teljesen más kaland – más világ, más közönség, más élmény. De mind a két hajótársaságnak megvan a saját maga arca és az élményfaktora!
Nemcsak az útvonal vagy a társaság volt más, hanem minden: a fedélzeti hangulat, az utazóközönség összetétele, sőt az ételek is – amit most már nem csak említés, hanem összehasonlítás szintjén is máshogy látok. Nem véletlen: ez azért mégsem egy 599 eurós last minute Facebook-on továbbgörgetett reklámszagú kiruccanás volt! Ezúttal viszont nem egy szokásos, lineáris élménybeszámolót olvashattok. Inkább blokkokra bontva mesélem el, mit tapasztaltam – mert volt pár dolog, amiről nem feltétlenül a hajótársaság tehetett...
Az útvonalunk: Koppenhágából indulva Geiranger, Hellesylt, Bergen, Stavanger, Kiel majd vissza Koppenhágába volt az útvonalunk. Koppenhágába érve nem akartam a tömegközlekedés rejtelmeibe belemerülni, meg a bőröndöket sem cipelgetem szívesen – én kényelmesen szeretek utazni, pont. A reptérről egy előre leszervezett privát transzfer vitt a szállodánkhoz. Simán, nyugodtan, stresszmentesen. Másnap indultunk a hajóra – Uberrel irány a kikötő. Ahogy azt már korábban is írtam: elvileg 14:00-ra szólt az időpontunk a beszállásra... hát, én ezeket az időpontokat sose veszem véresen komolyan. Ne értsen senki félre, ez nem buzdítás a szabályok felrúgására, csak egyszerűen a tapasztalat azt mutatja, hogy ezek az időablakok sokszor teljesen feleslegesek. Szóval 14:00-kor mi már teli hassal chill-eztünk a hajón. A check-in egyébként egész gyors volt, kb. 30-40 perc alatt lezavartuk, ami Kielhez képest... De erről majd később...
Utazóközönség – avagy nem mindegy, kikkel hajózol! Ismét bebizonyosodott számomra, hogy nagyon nem mindegy, merre hajózol. Még ugyanazon a hajón sem ugyanolyan a hangulat – pláne ha más az útvonal. A korábbi mediterrán körömön teljesen más volt az utasok összetétele. Itt, a norvég fjordos útvonalon, inkább dominált az 50+ korosztály, viszont volt jó pár gyerekes, fiatalabb család is a fedélzeten. Ami az országokat illeti: jóval kevesebb spanyol, viszont több olasz (mégiscsak Costa), és rengeteg francia, német és angol utassal hajóztunk. A fedélzeti hangulat, a programok és még a szimpla beszélgetések ritmusa is teljesen más volt. A német est... hát, őszintén szólva, a sramli meg a tipikus német slágerek nálam abszolút nem találtak be. Már a harmadik 99 Luftballons után kicsit úgy éreztem, hogy elég lesz mára a jódliból. Viszont plusz pont a Costának, hogy láthatóan számoltak a rengeteg német utassal – elvégre mégiscsak Kielből indult a hajó!
Italcsomag – Pro tipp vagy felesleges pénzszórás? Tudom, ez egy megosztó téma. Van, aki simán elvan vízen és a svédasztalos almalén, és tényleg nincs ezzel semmi baj. De! Ezen az útvonalon szerintem nagyon is számít, hogy mit választasz. Ha a Costa-nál a sima MyDrinks csomagot kéred, akkor csak a kimért üdítőket, az alap piákat és napi egy darab fél literes palackozott vizet kapsz. Szóval nálam nem volt kérdés: még itthon upgradeltem a csomagot. Először 108 euróra dobta ki fejenként a MyDrinks+ frissítést, de az indulás előtti napokban lecsaptam 54 euróért / fő / 7 éj. Pro tipp: Mindig nézd az appot, néha beesik egy-egy ilyen akció, amit kár lenne kihagyni.
Na de miért fontos ez? Mert az éjszaki országokban minden drága. Nem drága. Nagyon drága. Egy dobozos üdítő parton simán 3-4 euró. A Red Bull meg 5-6. Na most ebből elég egy-két nap, és már vissza is hozta az árát az upgrade. Plusz benne van a dobozos üdítő, energiaital, mindenféle koktél, kávé, prémium víz, szóval amit csak akarsz – és ami nem kevésbé fontos: beteszed a táskába a kirándulásra, és nem kell utána vadászni valami horror áron árult limonádét. És a legjobb: a gyereknek az upgrade 0 Ft volt. Igen, nulla! Nemhogy akciósan, hanem semennyiért! Én nem szeretek számolgatni, csak rendelni. Nekem ez így volt komfortos, és napi szinten kb. 3.700 Ft-ot megért. Ennyiből otthon se jössz ki, ha reggelre kérsz egy kávét, délután egy kolát, estére meg egy aperolt.
Ételek - A büfé étterem időnként zsúfolt volt (de melyik hajón nem) ,de kis keresgéléssel mindig akadt hely. A kínálat? Mint minden hajón: voltak erősebb napok és voltak gyengébbek. Tésztás vagyok, szóval amíg nekem van mit enni, nincs gond. Ráadásul nemcsak jól nézett ki, ízre is hozta, amit kell. Friss gyümölcsök, ropogós saláták, olasz felvágottak, húsok, marha – volt választék rendesen. A sütik meg… hát, főleg a csokis, nagyon ott volt! Az ültetett étterem szerintem picit erősebb volt, mint a MED-en.
Kabinok - a Diadema idén lett 10 éves. Egy hajónál ez már nem a legfrissebb korosztály, de a korához képest jó formában van. Tényleg. Nem csili-vili, nem „szelfimúzeum” feeling, de egy stabil, élhető hajó. Mi most a 8. fedélzeten, középen voltunk, egy balkonos kabinban. Papíron ez a legtutibb elhelyezés: középen, ringás minimál, liftek közel, klasszik safe bet. Viszont most rájöttem valamire: nekem jobban bejön a hajó eleje vagy a tat. Miért? Mert ott csak az jár, aki ott lakik. Nincs átmenő forgalom, nincs "menjünk át a másik irányba" tömeg. Csöndesebb, nyugisabb, és ha a hajó adottságai is olyanok, akkor simán ver egy középső kabint is. De ez ahogy szokták mondani érzések és pofonok! Kinek mi jön be azt döntse el mindenki magának.
Összegzés - Fjordok, Észak, élmény! Most, hogy jártam északon is és délen is a fjordokban, azt kell mondjam: Kihagyhatatlan minden cruisernek! Általában a hajó, a fedélzeti élet, a kalandok vonzanak újra és újra, de ez most más volt. Itt a desztinációk vitték a show-t. Már az is egy élmény, hogy itt is menet közben van mit nézni. Nem csak a végtelen tenger, hanem part, házak, vízesések, hegyek. A látvány... más világ. A minőség is más és az utazóközönség is. Valahogy itt kevésbé volt a „mindenmindegycsaklegyenbüfé” hangulat. Többen tényleg a természet miatt jöttek, nem csak a napágyért meg a pizzáért. Persze lehet, hogy ezt mindenki máshogy éli meg, de egy biztos: A fjordok, a vízesések, a friss levegő, a látvány – mindenkiben maradandó emlék lesz. Hajrá!
