Elmentem hajózni, majd jöttem is! Nyolc nap az Emerald Princess fedélzetén!

Elmentem hajózni, majd jöttem is! Nyolc nap az Emerald Princess fedélzetén! De előtte útba ejtettem New Yorkot ha már az Államokban voltam, kár lett volna kihagyni pár napot ebben az ikonikus városban. Bevallom, magam sem gondoltam volna, hogy idén kétszer is visszacsöppenek a NYC-vibe-ba: márciusban egy váratlan útvonal-módosítás miatt kötöttünk ki itt Boston helyett… most pedig a hajóút előtt töltöttem el néhány napot a városban.
Ha már hajózás, akkor az útvonal is jár hozzá Fort Lauderdale után jött Mexikó, Honduras, Belize, majd egy kis visszakanyarodás Mexikóba, hogy aztán nyolc nap múlva visszaérkezzünk Fort Lauderdale-be.



Emerald Princess - Welcome To Miami!
New Yorkot követően Miamiba indultunk, mielőtt kezdetét vette a mexikói hajóutunk Fort Lauderdale-ből, Három nap tengerpart, pálmák, egy kis „amerikai álom” – természetesen a maga furcsán túltolt módján. Ocean Drive! Fények, neon, zaj, villogás. Miami megmutatta a maga „finom eleganciáját”. Végigtoltuk az ikonikus sétányt az Art Deco épületek között, majd az estét a Big Pink kajáldában zártuk. A kalandokat követően elbúcsúztunk Miamitól, és Fort Lauderdale felé indultunk, ahol már várt ránk az Emerald Princess!
Emerald Princess - Mexikó
A hajóutunk első kikötése Cozumel volt! Nem vacakoltunk sokat a kikötői „műanyag” turistacsapdákkal, hanem egyből továbbálltunk egy privát beach-re, mert tényleg csak pihenni szerettünk volna. Nem terveztünk semmilyen szervezett túrát… csak napernyőt, tengert és a semmittevés művészetét. Cozumel hozta a karibi formáját: türkiz víz, fehér homok és az az elég gyorsan ható „mexikói chill”. A sziget híres a Palancar Reef-ről, a világ egyik legismertebb korallzátonyáról, de most nem merültünk bele a víz alatti programokba. Egyszerűen lehuppantunk a napágyra, és hagytuk, hogy a hely hangulata tegye a dolgát.
Emerald Princess - Belize
Mexikót követően jött a dzsungel, folyó, majmok, minden, ami egy belizei naphoz kell! Belize-i (Közép-Amerika északi partvidékén fekvő ország) kikötésünk alkalmával nem bíztunk semmit a véletlenre: a hajótársaság szervezésében lenyomtunk egy közel 9 órás programot. Busszal indultunk az Ayinha parkba, onnan pedig gyorsjáratú hajóval mentünk az Lamanai (Amanai) rezervátumba! Nem vagyok egy kirándulós típus de ez most tényleg cool volt! A Lamanai egy ősi maja város, a neve annyit tesz: „elmerült krokodil”. A dzsungel közepén hatalmas templom-piramisok állnak – a High Temple, ahonnan tényleg elképesztő a kilátás, a Mask Temple oldalán pedig kő-arcok néznek rád.
Emerald Princess - Honduras
NEXT >> Mahogany Bay! Honduras a nyugat-karibi útvonalak egyik állandó és sokszor alul értékelt megállója. A legtöbb hajó Roatán szigetére fut be, ami teljesen más vibe, mint a közép-amerikai szárazföld: trópusi, nyugodt, kicsit „karibi álomsziget” hangulat, amit a nagy cruise cégek is imádnak! Kikötést követően mi is belevetettük magunkat a parti kalandokba. Ebédre vissza a hajóra, majd irány a beach – ami alig 200 méterre van a hajótól. Mahahony Bay egy nyugodt kis öböl Roatán szigetén, Honduras partjai előtt.
