Indulás Kirkenesből – Kihajóztunk!

Magunk mögött hagyjuk Kirkenest, és most a Barents-tenger felé vesszük az irányt. Itt aztán tényleg a víz lesz az úr, mert az időjárás bármikor megmutathatja az igazi, nyers arcát. A nagy ablakokból kinézve pedig úgy érzed, mintha egy dokumentumfilmben szerepelnél, még akkor is ha egy menetrend szerinti Coastal Express hajón vagy.
Hurtigruten - kihajóztunk az MS Richard With fedélzetén!
A panoráma társalgóból lenézve elég komoly látvány fogad. Ez az utazás most teljesen más, mint amit korábban megszoktam. A "nyaralós" útvonalak helyett itt a sarkvidék és a nyers természet az igazi látnivaló. Nem úszó szállodában vagyunk, hanem egy igazi északi vizekre tervezett hajón, amelynek a hangulata is azt sugallja: most valami igazán különleges élmény részese leszel. Öt napot fogunk hajózni egészen Trondheimig. Az utunk során nem a megszokott norvég fjordos cruise útvonalat járjuk be, ezért ezúttal a szokásos déli desztinációkat (Bergen, Stavanger, Flaam) nem fogjuk érinteni. Cserébe viszont – az indulási és érkezési kikötőkkel együtt – összesen 26 kikötőben fogunk megállni, és áthaladunk majd az Északi-sarkkörön is. Egyedi útvonal, különleges élmény! Most egy picit úgy érzem, hogy egy felfedező vagyok, nem csak egy utas egy cruise hajón!

Az útvonalunk így néz ki:
1. nap: Kirkenes, Vardø, Båtsfjord, Berlevåg
2. nap: Mehamn, Kjøllefjord, Honningsvåg, Havøysund, Hammerfest, Øksfjord, Skjervøy
3. nap: Tromsø, Finnsnes, Harstad, Risøyhamn, Sortland, Stokmarknes, Svolvær, Stamsund
4. nap: Bodø, Ørnes, Nesna, Sandnessjøen, Brønnøysund, Rørvik
5. nap: Trondheim
Az MS Richard With - Hurtigruten
Picit beszéljünk a hajóról! A méretei sokkal kisebbek az átlagos cruise hajókhoz képest, ugyanis a hossza 122 méter, a szélessége pedig mindössze 20 méter. A nevét Richard Bernhard With (1846–1930) után kapta, aki a Hurtigruten alapítója volt. Kapitányként, norvég politikusként és üzletemberként is jelentős szerepet játszott a vállalat létrehozásában és fejlődésében. Az MS Richard With nem az a fajta "luxus" tengerjáró, amit megszoktunk. Nincsenek csillogó kaszinók, hatalmas medencék vagy elegáns színháztermek. Itt nincs helye a túlcicomázott élményeknek – és pont ettől más! Az MS Richard With egy igazi tengeri veterán: 1993-ban épült a német Volkswerft hajógyárban de 2018-ban majd 2022-ben zöldebb lett, hibrid hajóvá vált. Ennek köszönhetően a károsanyag-kibocsátást jelentősen csökkentették a nagy kapacitású akkumulátorcsomagok és a hajó hatékony, vadonatúj motorjai, amelyek mintegy 25 százalékkal csökkentették az üzemanyag-fogyasztást és a CO2-kibocsátást. A hajót emellett korszerű navigációs és vezérlőberendezésekkel, új szennyvízkezelő rendszerrel és SRC technológiával szerelték fel, amely legalább 80 százalékkal mérsékli a NOx-kibocsátást. A hajón kb. 70 fős személyzet sürög-forog. A fedélzeti szolgáltatások közé tartozik 2 bár, étterem, társalgó, szauna, fitneszterem, pezsgőfürdők, önkiszolgáló mosoda és egy expedíciós csapat is!

A klasszikus Hurtigruten Coastal Express
Ha létezik utazás, ami tényleg az út maga, akkor az a Hurtigruten Coastal Express: 12 nap, közel 2.500 tengeri mérföld, 34 kikötő, egy hajó – és egy életre szóló kaland Norvégia legvadregényesebb partvidékén. Egy a napi rendszerességgel közlekedő, félig utasszállító, félig teher- és postahajó, amely már 1893 óta összeköti a fjordokat, városokat és falvakat. A visszaút ugyanazon városokon visz keresztül, de mivel a hajó 24 órában halad, így teljesen más időpontban érkezel mindenhová – ahol hajnalban voltál odafelé, visszafelé már délutánra esik a megálló. Ez a klasszikus Coastal Express nem a látványos csinnadrattára épít. Aki ide jön, nem a csúszdapark miatt száll hajóra, hanem azért, mert szeretné látni az országot úgy, ahogy az van. Nem egy túldekorált úszó szállodában nézed végig, hanem egy olyan hajón, amin közben halat is szállítanak, helyiek is utaznak, a kapitány pedig nem a színpadra megy bejelentkezni, hanem a hídra. Itt a hajó tényleg hajó – nem Disneyland! Van fedélzeti expedíciós csapat is!
Az útvonal dióhéjban:
Hossz: 12 nap, 7 nap északra, 6 nap délre)
Távolság: kb. 4.900 km (oda-vissza)
Kikötők száma: 34 megálló, oda- és visszaúton is más napszakban.
Típus: felfedező hajózás (coastal voyage) nem luxus cruise, de élménycentrikus!









